A vermelés szó hallatán legtöbbünknek a ponty téli viselkedési szokásai jutnak eszünkbe, ezért először e halfaj jellegzetességeire térjünk ki, állóvízi környezetben. A víz hőmérsékletének fokozatos csökkenésével a pontyok a melegebb hőtartományú területeket keresve, a mélyebb vízrétegekbe húzódnak. A tévhitekkel ellentétben nem az iszapos mederfeneket keresik, ahová beássák magukat, hanem ellenkezőleg, a kemény aljzatú, főként agyagos szakaszokat választják. Ha ugyanis a kopoltyúfedél mozgása által iszap-szemcsék kerülnek az oxigén felvételéért felelős kopoltyúlemezek felületére, légzészavar léphet fel.
Ezen kívül, ha tehetik, olyan vízszakaszt keresnek, ahol az áramlási viszonyok is kedvezőek. Ez azért fontos, mert a légzés során leadott nitrogéntartalmú anyagcseretermékek (pl.: ammónia), magas koncentrációban halmozódhat fel a kopoltyúk körül, mely mérgezést is okozhat. Az áramlatok viszont a képződött anyagcseretermékeket elsodorják, helyette friss oldott oxigént szállítanak a kopoltyúk légzőfelületére. A folyamat hatékonyságát növelve, a ponty mellúszói mozgatásával további friss vizet áramoltat a kopoltyúira. A pontyok alkalmanként a téli időszakban is táplálkoznak. A táplálékfelvételt ekkor elsősorban a vízhőmérséklet kismértékű napi ingadozása befolyásolja. Ideje, általában a legmelegebb kora délutáni órákra esik.
A különböző keszegfajok, kis eltéréssel ugyan, de hasonlóképpen telelnek, mint a ponty. Jellemzőjük, hogy viszonylag nagy egyedszámú rajokat képeznek, és egy rajba általában azonos korosztályú- és méretű halegyedek tömörülnek. Különösen igaz ez a bodorkára, a vörösszárnyú keszegre és a küszre. A túlélés érdekében a keszegek is a mélyebb vízrészeket keresik fel. A szintén a legmelegebb órákra eső táplálkozási ciklusuk alatt a vermelőhely környékén maradva ugyan, de nagyobb területet járnak be.
A ragadozó halfajok közül a csuka, késő ősszel a vermelésre készülő keszegrajok „felkutatására” indul. E folyamat időpontját azonban a vízhőmérséklet csökkenésén kívül, az egyes keszegfajok egyedszáma, a rajok nagysága- és azok vándorlási útvonalai is befolyásolják. A csuka, a vonuló táplálékhal-rajokat követi téli tartózkodási helyükre és általában egészen tavaszig ott is marad, szükség szerint táplálkozik. A rajok körüli elhelyezkedésük, meghatározott dominancia-viszonyok szerint történik. Ha a csukák egyedszáma túl magas a táplálékhal mennyiségéhez képest, akkor kannibalizmus is könnyen kialakulhat, melynek esélyét a méretbeli eloszlásuk növekedése tovább erősíti.
A süllő téli táplálkozási szokása a csukáéhoz hasonló, bár kevésbé intenzív. Mivel a két ragadozó halfaj közül egy adott élőhelyen a csuka a dominánsabb, erőszakosabb, így általában nehezen tűrik egymás közvetlen közelségét. A harcsa viszont, vizsgálatok szerint 5 Celsius-fokos vízhőmérséklet alatt szinte egyáltalán nem táplálkozik. Kivételek előfordulhatnak ugyan, de általában az adott állóvíz mély, gödrös, akadós részein vészeli át a telet.
forrás: khesz.hu